2010. április 5., hétfő

Minden rendben lesz


 Minden rendben lesz
Gyakran mondjuk bizakodva, hogy minden rendben lesz. De vajon tényleg így gondoljuk, vagy csak mondjuk, hogy mondhassunk valamit? A múltat két féle képen lehet elfelejteni vagy eltemetjük magunkban vagy nyitunk egy teljesen új, tiszta lapot.
Heidi egy nagy nyújtózkodás közepette felült és rápillantott Norára. Nagyot sóhajtott és visszaemlékezett ara, ahogy bevallotta a szüleinek hogy terhes annak már vagy hat éve.  Az apja kiabált meg is ütötte volna, ha az anya nem fogja le, az apja elzavarta a házból hogy többé már nem a lánya. Peterhöz költözött, aki a kollegája és Nora apja volt egy évig határtalanul boldogok voltak. De utána Peter inni kezdet. Heidi mégsem hagyhatta, hogy egy alkoholista nevelje a lányát, de az óta szerencsére itt van Marcus.  Heidit Nora álmoksás hangja szakította ki a gondolatai közül.
 –Mami te már ébren vagy? –Kérdezte Nora.      Heidi aprót bólintott.  –Hamarosan mennem kell dolgozni magyarázta Heidi. Nem szívesen hagyja Nora-át másra, de Marisa a barátnője, csengettek. Nora ment az ajtóhoz.
–Sziasztok-, csendült fel Marisa izgatott hangja az ajtó felöl. Nagyon szeretet vigyázni Norára. Heidi Marisa elé ment megölelte és megköszönte, hogy vigyáz a lányára, míg ő elmegy dolgozni.


- Akkor megyek, sziasztok-mielőtt, elment még egy puszit nyomott Nora fejére. Mire kiért a panelházból, eleredt az eső. Hát ez remek gondolta megtörten és beszállt az autójába és elhajtott dolgozni.                                                                                                                                                                                                                                         
Marcus fel alá járkált az erkélyén, amelyről csodálatos kilátás nyílt a városra. Ideges feszült volt az utóbbi időben. Nagy volt rajta a nyomás. A családja, akiket szeret, de az idegeire mennek néha. Eddig tartotta magát Heidi miatt. Szereti Heidi-t de….Az élete minden pontján ott volt a de. És ezt ő nem akarta szinte felőrölte. Mindenben volt valami hiba. elég volt. Ekkor eszébe jutott valami. Bement elő vett egy tolat és egy papír és elkezdett írni.
Heidi a munkából egyenesen Marcus-hoz tartott, hogy közölje a jó hírt. Ez a mai nap olyan szörnyűre sikerült innen már csak jobb lehet. Mostanra se állt még el az eső és még ráadásul villámok cikáztak át a fellegek között. Mire Heidi oda ért rossz elő érzet fogta el. Leparkolt és rohant fel Marcus lakásához hármasával szedte a lépcsőfokokat. Elérte a lakást, de az ajtaja zárva volt ekkor eszébe jutott a kulcs, amit Marcus adott neki. A kulccsal könnyedén bejutott.                           
– Marcus –szólt be elakadó hangon Heidi Nem érkezet válasz. Ezért belépet bent nagy rendetlenség fogata és Marcus teste, ami az asztal mellet feküdt élettelenül. Heidi oda rohant hozzá és leborult és zokogott. Az asztalra pillantott ahol egy levél feküdt neki címezve. Elkezdte hangosan olvasni   
                                                Kedves Heidi
Gondolom, mikor ezt a levelet olvasod a lakásomba vagy egyedül. Nagyon sajnálom. Tudom  nincs mentség ara, amit tetem de. Az életem minden pontján ott volt a, de és ezt nem  bírtam  tovább. Kérlek, add el a lakásom és a pénzt, amit kapsz, abból azt szeretném, hogy 3 kapjon te Heidi Nora  Matthew. Ti voltatok életem legjobb részei. Kérlek, bocsáss meg nekem. Te az életem voltál, de én csak egy fejezet a tiedből lesz még tovább is ezt garantálom.
UI. Szerintem ronda az új cipőd úgy hogy kérlek, dobd, ki ezt a titkot a halálba nem vihetem magammal. Szeretlek. Heidi csendben tárcsázta a rendőrséget, a levelet pedig elrejtette a táskájában. Már nem bírta türtőztetni magát és újból sírva fakadt A rendőrség hamar megérkezett ki hallgatták Heidi-t és utána haza küldték .A haza út csendesen telt mer már elfogytak a könnyei. Leparkolt és fölment a lakásba ahol elmesélte Marisa -nak hogy, mi történt Utána elköszöntek egymástól. Heidi pedig megfürdette és megetette Nora-át és lefektette aludni és befeküdt mellé.
- Kicsim nem azt mondtad, hogy az egyik csoport társadnak kist testvére lett.  
–Igen azt mondta neki az anya, hogy megtaníthat neki minden jó dolgot – magyarázta csillogó szemekkel  Nora.-Te is szeretnél egy kistestvért?  
-Igen – lelkendezet
 Na de most már aludj-csitította le
Nora elég hamar elaludt. Heidi Marcuson gondolkodott és visszaemlékezett az első találkozásukra. Miután szakított Peterrel után ismerkedett meg Matthewel igazi barátja volt mellette állt a nehéz időkben. Volt egy ikertestvére Marcus. Mint két tojás olyanok voltak. Olyan közel kerültek egymáshoz hogy meg akarta csókolni Matthewet de véletlenül Marcus csókolta meg. És a csókot meg látta Matthew. Heidi és Matthew összevesztek, mert Heidi Marcust választotta. De mostanra már kibékültek. Heidi zihálva ébred fel mert gondolkodás közben elaludt az álmodta  hogy Matthewel valami történt és ez úgy megrázta hogy rájött hogy neki Matthew az igazi és menyire felszínes volt a kapcsolata Marcus-al .Elmegyek hozzá döntötte el magába. Gyorsan felöltözött és át ment Marisa-hoz a szomszédba és megkérte, hogy vigyázzon Norára míg ő elmegy Matthew-hoz.
- Na, végre hogy felnyílt a szemed kislány eredj csak és ne aggódj vigyázok rá- mondta Marisa és megölelte .Heidi visz ölelte és már rohant is le a kocsijához .Gyorsan bevágott a kocsijába és már ment is Matthew-hez. Kipattant a kocsiból és a házhoz sétál ahol még éget a villany  a nappaliban. Csöngetett. Hamarosan Matthew bukta ki a fejét az ajtón.
- Szia, Heidi gyere csak be- invitálta  be Matthew
- Köszi, beszélni szeretnék veled- mondta Heidi miközben letelepedett a nappaliban az egyik fotelba.
- Kérlek, ne szakíts félbe mert valami nagyon fontosat szeretnék neked mondani  rájöttem menyire fontos vagy nekem …..Heidiből kitört a zokogás és Matthew vállára borult. Mattew átölelte és próbálta csitítgatni.
–De én terhes vagyok-zokogta
- Semmi baj Minden rendben lesz.
Heidi nyújtózkodás közben tapogatózót, de nem találta Matthew-et. Az órára pillantott hajnali 2 volt. Biztos kiment a kicsihez gondolta és elindult meg keresni. Miközben lopakodott be kukkantott Nora szobájába ahol Nora édesdeden aludt. Továbbosont Marcus szobájához a kiságy előtt megpillantotta. Halkan oda lopakodott mögé hátulról átölelte és fülébe súgta.    
  –Igazad volt a végén minden rendben lett. suttogta Heidi.                                                                   
Bármilyen kilátástalan a helyzet a végén minden rendben lesz. Mert mindig van remény.     Sosem késő mindig tudunk változtatni az életünkön csak tudnunk kell hogyan.             

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése